Talpmasszázs

Talpmasszázs

Talpunk a legnagyobb igénybevételnek kitett testrészünk, ezt főleg az álló munkát végzők tudják igazán. Talpunkat napról napra jelentős terhelésnek tesszük ki. Minden egyes lépésünkkor olyan súly nehezedik a lábunkra, amely testsúlyunk 1,25X-ösének felel meg, futáskor pedig ennek a duplája. Egy átlagos napon kb. 8-10 ezer lépést teszünk meg. A sok járástól, állástól, a túlterhelő sporttól, tánctól éles fájdalmat érezhetünk a talpunkban. Ezen kívül az ülő munkát végzőknél is kialakulhat talpfájás, ez esetben az áll a háttérben, hogy a talp izmai a kevés terhelés miatt nincsenek edzésben. A nem jól megválasztott cipő is okozhat talpfájdalmakat, valamint a kemény talajon járás sem tesz jót. A testünkön a legtöbb idegvégződés is a talpon található, több mint 7000, melyek stimulálásával idegrendszeri távolhatások érhetők el. A talpunk helyezkedik el legtávolabb a fő keringési szervünktől, a szívtől, ezért a méreg-és salakanyagok gyakran itt halmozódnak fel. A rendszeres talpmasszázs elősegíti ezek lebontását, elszállítását. A vérkeringés serkentése egész szervezetünkre jótékony hatással van, általános közérzetünk is javul.

Kétféle talpmasszázs közül választhatsz nálam, az egyik a frissitő-lazító talpmasszázs, a másik pedig a reflexzónás talpmasszázs.

Frissítő-relaxáló talpmasszázs

Az egész napos cipőviselés után lábaink szomjaznak egy kis lazításra, átmozgatásra. A fáradt lábak fájdalmának enyhítésére az egyik legjobb módszer a frissítő talpmasszázs. Ezen felül egy nehéz nap után a stresszt, érzelmi feszültséget, kimerültséget is kiválóan oldja, segít az ellazulásban. Ettől a masszázstól nem csak a talpad, de az egész tested felfrissül. A masszázs főként a svéd masszázs elemeit használja és könnyű kimozgatásokat is tartalmaz. Célja a vér- és nyirokkeringés serkentése, az igénybevett izmok ellazítása, a stresszoldás. A masszázs a talp, a lábujjak, a lábfej, a lábszár és a vádli masszázsát tartalmazza. Térdig kell szabaddá tenni a lábakat a masszázshoz. Tartós lábfájdalmak esetén tanácsos ortopéd orvos felkeresése!

Választhatsz

A, aromaterápiás-olajos talpmasszázst választható illóolajokkal-kivonatokkal (pl. citrom, narancs, levendula, citromverbéna, citrus-kávé,  narancsvirág, geránium, eukaliptusz, teafa, citromfű, ciprus, borsmenta)

B, tápláló krémes talpmasszázst (a krém fő hatóanyagai: shea vaj, avokádó vaj, szőlőmagolaj, sárgabarckmag olaj, aloe és kamilla kivonat, urea, szalicilsav, E vitamin, menta és levendula illóolaj)

C, hűsítő-gyógynövényes talpmasszázst (24 féle gyógynövény és illóolaj kivonattal: feketenadálytő, vadgesztenye, ekaliptusz, borókabogyó, borsmenta, árnika, ginko biloba, bíbor kasvirág, apróbojtorján, körömvirág, kakukkkfű, jegenyefenyő, törpefenyő, áfonya, citrom, grapefruit, rozmaring, csarab, kamilla, fekete ribizke, levendula, aloe vera, mentol, kámfor)

Neked ajánlott ez a masszázs ha:

-lábaid fokozott terhelésnek vannak kivéve (pl. versenytánc, sport vagy túlsúly miatt)

-álló munkát végzel (pl. pincérnők, ápolónők)

-ülő munkát végzel és keveset mozogsz

-stresszes az életed, gyakran vagy fáradt, kimerült

-lábfájdalmaid vannak

-lúdtalpad van

A frissítő-relaxáló talpmasszázs ára:

kis csomag: 30 perc 4000ft

nagy csomag: 60 perc 6500ft

Reflexzónás talpmasszázs

A talpmasszázs egy ősrégi módszer az egészség megőrzésére, a szervezet segítésére. Használták többek között Kínában, Egyiptomban és az indián kultúrákban is. A reflexzónás talpmasszázs hatásmechanizmusa még nem teljesen tisztázott, hatásosságát főként népi tapasztalatok bizonyítják. Működése azon alapszik, hogy a testünk minden szerve összeköttetésben van talpunk különböző területeivel. A talp stimulálásán keresztül az egész szervezetben távolhatásokat lehet kiváltani. A talp különösen gazdag érzőideg végződésekben, melyek ingerlésével a központi idegrendszerre hathatunk, és azon keresztül a belső szervekre, a vérnyomásra stb.

A megfelelő zónák masszírozásával fokozódik a hozzá rendelt szerv vérbősége, javul az anyagcsere és a nyirokkeringés, a méreganyagok elszállítódnak.  A jó vérellátás minden szervünk számára fontos, hiszen a vér szállítja a nélkülözhetetlen oxigént, az összes építőanyagot, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, a hormonokat és az antitesteket. Minél jobb a sejtek vérellátása, annál gyorsabb a regeneráció. A reflexzóna masszázs segít a szervezet egyensúlyi állapotának helyreállításában, az öngyógyító folyamatok beindításában. Az egész szervezet működésére harmonizálólag hat. A lábon lévő reflexzónák a hozzá tartozó szervek salakanyag lerakó helyei. A problémás területeken kristályos lerakódások tapinthatók.

 

A reflexzóna masszázs hatásai a tapasztalatok szerint:

-fokozza a vérkeringést és a nyirokkeringést

-harmonizálja a szervezet működését

-elősegíti a szervezet egyensúlyi állapotának helyreállítását

-beindítja a test öngyógyító mechanizmusait

-szabályozza a hormontermelő mirigyek működését

-támogatja az immunrendszert

-feszültségoldó hatású

-a vendég lába, esetleg egész teste kellemesen felmelegszik

-és kiegyensúlyozottan távozik.

A masszázs közben előfordulhat érzékenység, szúró, enyhe hasító fájdalom a talpon (ez jelezheti az adott zónához tartozó szerv működési problémáit), verejtékezés, fokozott szívdobogás érzés. A masszázs utáni 2-3 napban előfordulhat fokozottabb verejtékezés, sűrűbb vizelési-székelési inger, megváltozhat a vizelet-széklet állaga, színe, szaga, előfordulhat fejfájás, orrdugulás-orrfolyás, fáradtság. Ezek azt jelzik hogy a masszázs hatással volt a szervezetre és válaszreakciókat váltott ki, beindultak az öntisztító, méregtelenítő folyamatok. Ritkán bőrkiütések, nátha, láz (akkor ha már volt egy lappangó gyulladás a szervezetben), ízületi fájdalmak, kék foltotk is jelentkezhetnek átmenetileg.

A talpmasszázs nem gyógykezelés és nem helyettesíti az orvossal való konzultációt!

Neked ajánlott a reflexzónás talpmasszázs ha:

-érdekel a reflexzóna masszázs, kortól függetlenül

-szeretnéd támogatni szervezeted az egészsége megőrzésében

-szeretnéd élvezni a masszázs harmonizáló hatását

-szeretnéd erősíteni az immunrendszered a masszázs által

-szertnéd javítani a közérzeted

-gyakran hideg a lábad 

-emésztési problémáid vannak

-az egészséges életmód részeként szeretnéd beépíteni a talpmasszázst is az életedbe

Választhatsz

A, aromaterápiás-olajos talpmasszázst választható illóolajokkal-kivonatokkal (pl. citrom, narancs, levendula, citromverbéna, citrus-kávé,  narancsvirág, geránium, eukaliptusz, teafa, citromfű, ciprus, borsmenta)

B, hűsítő-gyógynövényes talpmasszázst (24 féle gyógynövény és illóolaj kivonattal: feketenadálytő, vadgesztenye, ekaliptusz, borókabogyó, borsmenta, árnika, ginko biloba, bíbor kasvirág, apróbojtorján, körömvirág, kakukkkfű, jegenyefenyő, törpefenyő, áfonya, citrom, grapefruit, rozmaring, csarab, kamilla, fekete ribizke, levendula, aloe vera, mentol, kámfor)

A reflexzónás talpmasszázs ára:

1 óra 10 000ft

Ezt a masszázs típust háznál is vállalom Budapesten ingyenes kiszállással!

 

Kizáró okok a talpmasszázsra:

-sebek, sérülések a lábon, fertőző szemölcsök, gombás láb, csontvelőgyulladás, előrehaladott csontritkulás, lázas állapot, súlyos cukorbetegség, súlyos szívbetegség, pacemaker, daganatos megbetegedések, gyulladt visszerek, trombózis, fertőző betegségek (felső légúti is), akut gyulladások a szervezetben,  súlyos szív- vagy vese eredetű keringési elégtelenség, térd- vagy csípőprotézis, ficam, rándulás, zúzódás, törés a lábon, de nyilván ezekben az esetekben amúgy sem jönnél masszázsra. Kívánjuk hogy messzire kerüljenek el téged a fentiek!

Ezen kívül várandósok talpmasszázsát sem vállalom, nekik kismama masszázsomat ajánlom figyelmükbe!

Előkészületek:

Mindkét típusú masszázs előtt kérném a lábkörmöket rövidre vágni, mert akadályozhat a masszázsban. Ezen kívül a bőrkeményedések eltávolítása is javasolt, mely főként a reflexzóna masszázsnál okozhat nehézséget. Ehhez célszerű a lábakat meleg himalaya/ tengeri sós vízben kiáztatni, majd habkővel eltávolítani az elhalt hámréteget. Mindig alaposan töröljük meg lábainkat, a lábujjak között is. Körmeinket mindig egyenesre vágjuk, így megakadályozhatjuk a köröm benövését a bőrbe. Ha nem megyünk sehova, akkor célszerű valamilyen tápláló lábkrémmel, olajjal, shea vagy kakaóvajjal bekenni a lábainkat, majd pamutzoknit húzni rá és pihenni egy nagyot.

Lábaid egészsége érdekében a megfelelő cipő elengedhetetlen!

A jó cipő:

-kényelmes, nem nyom, nem tör, nem dörzsöl ki sehol

-megfelelő támaszt nyújt a lábnak

-a funkciónak (más cipő kell a futáshoz, a túrázáshoz, munkába és otthonra) és az évszaknak megfelelő

-kellően rugalmas a talpa, se nem merev, se nem puha

-ne legyen se teljesen lapos, se 4-5 centinél magasabb, a 2-3cm-es sarok lenne az ideális anatómiailag

-megfelelő méretű- maradjon annyi hely a cipőben, hogy meg tudjuk mozgatni a lábujjainkat benne - a lábunk ugyanis dagadhat a nap folyamán

-legyen rajta fűző, pánt, vagy csatt ami fogja a lábat (és nem a lábujjaiddal kell "kapaszkodnod")

-természetes anyagú, jól szellőző legyen

Ezek alapján kerülendő cipők: balerina cipők, túl magas sarkú cipők- főképp a tűsarkúak, hegyes orrú cipők, platform cipők, flip-flop papucsok, gumi klumpák, textil mamuszok-papucsok, befűzetlenül hordott cipő, valamint lúdtalpasoknak a gördülő talpú cipő sem ajánlott, mert túlfeszíti az achilles ínt.

Gyermekek esetén különösen fontos a megfelelő cipőválasztás, ne a divtot kövessük, hanem olyan cipőt, szandált válasszunk amely megfelelő tartást biztosít, és fogja a gyermek bokáját. Ezen kívül a normál boltozat kialakulásához sok mozgás, ugrálás, szaladgálás is szükséges (megfelelő cipőben).

Legyen legalább 2 pár cipőnk amiket naponta tudunk váltogatni, valamint cseréljük le cipőnket ha az elhasználódott, deformálódott, vagy a sarka elkopott stb.

A megfelelő cipő megválasztása mellett otthoni lábtornával tehetsz lábaid örömére (itt találsz rá gyakorlatokat), és persze ne feledkezz el a rendszeres talpmasszázsról se! :)


 

Kérdésem van

Keresztnév:
Email cím *:
Telefonszám:
Melyik masszázs érdekelne?:













Kérdésem:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Időpontfoglalás

Keresztnév:
Email cím: *:
Telefonszám:
Melyik masszázsra szeretne időpontot foglalni? *:













Milyen időpont lenne megfelelő?:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!